Hogyan válasszuk a boldogságot

Boldognak lenni - mondta Collette - a bölcsesség egyik módja. És mégis, száz év alatt, mióta Freud segített eltörölni a boldogság kilátását nyugati horizontunkról - hírhedten kijelentve, hogy a legtöbb, amit remélhetünk, a hisztérikus nyomorúság átalakulása közönséges boldogtalansággá -, sokunk agyát átmosták, és arra a következtetésre jutottak, hogy a boldogság valahogy elérhetetlen, naiv feltételezés, egy szélmalom, amely felé billenhetünk, de valóban lehetetlen álom.

Kiderült, hogy Freud tévedett. A pszichológia, a neurológia és a kémia legújabb áttörései - amelyeket olyan keleti gyakorlatok is alátámasztanak, mint a meditáció - megmutatták, hogy a boldogság elérhető. Már nem a pszichológia elkárhozott neurotikusai vagyunk, most már tudjuk, hogy az agy képes megváltozni. A tudósok ezt a felfedezést neuroplaszticitásnak nevezik, egy forradalmi elképzelésnek, amely - a pozitív pszichológia mozgalmával együtt - hozzájárult a boldogság tudományának fellendüléséhez.

Még egy évtizeddel ezelőtt, írja Daniel Goleman, PhD a Destructive Emotions című könyvében, amikor "az idegtudomány dogmája az volt, hogy az agyat... az élettapasztalatok nem változtatják meg", a tudományos kutatások főként a negatív érzelmi állapotokra összpontosítottak. A közelmúltbeli hangsúlyeltolódás "arról, ami rosszul megy velünk... arra, ami jól megy" - Goleman szavai - végre a boldogságot is a kulturális asztalra ültette. Tudni akarjuk, hogyan működik a boldogság.

Azt is tudni akarjuk, hogyan kerül el minket.

Miért tűnik a boldogság néha olyan elérhetetlennek, mintha a vízbe kapaszkodnánk, hiábavalónak, abszurdnak? Tekintettel arra, hogy alkotmányos jogunk van a saját boldogságunk keresésére, azon tűnődünk, hogy hol kellene keresnünk, és pontosan mihez is van jogunk. Mikor válik az én boldogságom a te fájdalmaddá? A boldogság sors vagy választás, és mi tesz minket boldoggá, ha őszinték vagyunk? Végül, egy olyan világban, ahol annyi felfordulás, bizonytalanság, küzdelem és igazságtalanság van, hogyan lehetünk mélyen boldogok? A boldogság milyen definíciója elég nagy ahhoz, hogy mindezt magába foglalja?

A boldogság beállított pontja

A szubjektív jóllét (SWB) a boldogságnak a szakértők által használt beceneve. Mivel a te poklod lehet az én paradicsomom, a szubjektivitás a legnagyobb változó a boldogság egyenletében. A kalkuttai hajléktalanok kevésbé boldogtalanok, mint a kaliforniaiak (mert erősebb a közösségi érzésük) - számol be Ed Diener, PhD, az Illinois-i Urbana-Champaign-i Egyetem pszichológiaprofesszora, míg az amisok a jelek szerint ritkán unatkoznak, bár a vajforgatás talán nem mindenkinek a buliról alkotott elképzelése.

Úgy tűnik, hogy mindannyian egy boldogság "set point"-al születünk, egy genetikai szinttel - a szédüléstől a mogorvaságig -, amely körül az SWB hajlamos megállapodni, függetlenül attól, hogy mi történik velünk. A különböző környezetben nevelkedett egypetéjű ikrekkel végzett, ma már híres tanulmány szerint a beállított pont határozza meg a boldogságra való hajlamunk körülbelül 50 százalékát.

"A boldogság genetikailag befolyásolt, de nem genetikailag rögzített" - mondja David Lykken, a Minnesotai Egyetem emeritus pszichológiaprofesszora, PhD. "Az agy szerkezete a gyakorlással módosítható" - mondja Lykken. "Ha valóban boldogabb akarsz lenni, mint amennyit a nagyszüleid a génjeidben előírtak, meg kell tanulnod, hogy milyen dolgokat tehetsz nap mint nap, hogy feljebb pattogtasd a beállított pontodat, és kerüld el azokat a dolgokat, amelyek lefelé pattogtatják"."

Annyi SWB-emelő eszköz létezik, ahány embernek szüksége van egy emelőre.

Diener szerint, aki a Journal of Happiness Studies társszerkesztője, több eszköz egyidejű használata tűnik a leghatékonyabbnak. Ezek az eszközök a közhelyesektől - elegendő alvás és testmozgás, szoros kapcsolatok ápolása, optimista szemlélet fenntartása, a legjobb képességeink használata a munkában és a szórakozásban - a hozzáállás megváltoztatásáig és a belső munkáig terjedhetnek, amelyek nem feltétlenül jutnak azonnal eszünkbe, mondja David Myers, PhD, a michigani Hope College pszichológiaprofesszora.

Azt is ajánlja, hogy vezessünk hálanaplót, vegyük kézbe a saját időnket, sőt, még "játsszuk a boldogot" is, hogy növeljük az SWB-t (mivel úgy tűnik, hogy közvetlen kapcsolat van az arckifejezés és az érzelmek között). Bár ezek az eszközök szinte túl egyszerűnek tűnnek ahhoz, hogy igazak legyenek, idővel rendkívül hatékonyak az elme átképzésében a jólét irányába.

Az SWB-ről írva Diener azt javasolja, hogy a boldog emberek inkább a megszokott rövidítésekre támaszkodnak, minthogy minden apró helyzetet túlgondoljanak. (Például valaki, aki esős időben levertnek érzi magát, de a mozi érzelmi lökést ad neki, a következő nagy viharban automatikusan elverekedné magát a legközelebbi multiplexbe.) A National Opinion Research Center felmérése szerint átlagosan minél több barátod van, annál boldogabb vagy. A megbocsátás gyakorlása - mondja Christopher Peterson, a Michigani Egyetem pszichológusa, PhD - "olyan tulajdonság, amely erősen kapcsolódik a boldogsághoz". A megbocsátás mindennapos pillanata tehát az egyik módja lehet annak, hogy növelje az SWB-jét.

Talán a legizgalmasabb hír, hogy a tudománynak meggyőző bizonyítékai vannak arra, hogy az olyan mentális gyakorlatok, mint a meditáció, elősegítik az SWB-t. A Wisconsini Egyetemen a pszichológia és pszichiátria professzora, Richard Davidson kutatásai során megállapította, hogy az agykéreg bal frontális területének magas szintű aktivitása egybeesik a boldogság, a lelkesedés, az öröm, a nagy energia és az éberség érzésével; a jobb frontális terület aktivitása a szomorúság, a szorongás és az aggodalom érzésének felel meg. Úgy tűnik, hogy a meditáció az egyensúly átrendeződésének egyik módja, amely több bal agyféltekei aktivitást és ezáltal pozitív érzelmeket vált ki.

Nehéz találni valakit ebben az országban, aki több időt szentelt az elme és a boldogság közötti kapcsolat feltárására, mint Jon Kabat-Zinn, PhD, a Massachusetts-i Egyetem Orvosi Karán működő Stresszcsökkentő Klinika alapítója és a Coming to Our Senses (Hyperion, 2005) című könyv szerzője. "Van egyfajta autoimmun betegségünk - a krónikus stressz és elégedetlenség -, amelyet az okoz, hogy nem vizsgáljuk elég mélyen a valódi boldogság kérdését" - mondja Kabat-Zinn, aki társszerzője Richard Davidson egyik tanulmányának.

Ebben a vizsgálatban az egyik csoport nyolc héten keresztül hetente két-három órás mindfulness-meditációs órán vett részt - plusz egy egynapos elvonuláson -, amellett, hogy arra kérték őket, hogy napi 45 percet gyakoroljanak. Az alanyok nem csak arról számoltak be, hogy közvetlenül utána jelentősen csökkent a szorongás és a negatív érzelmek szintje, hanem négy hónappal később továbbra is a pozitív érzelmekkel kapcsolatos agyi aktivitás jellegzetes prefrontális elmozdulását mutatták. Az influenza elleni védőoltásra válaszul az antitestek szintje is szignifikánsan magasabb volt náluk, mint a kontrollcsoportnál.

"Még a nehézségek közepette is lehetséges egyszerű örömöket megtapasztalni" - mondja Kabat-Zinn. "Megismerni az örömöt, azt, hogy mi a helyes és szép a világban. A mentális egyensúly révén kialakul bennünk egy olyan kiel-szerű ballaszt, amely segít, hogy szélsőséges körülmények között is stabilak maradjunk".

Megkaptam, amit akartam. Még mindig nem vagyok boldog.

Függetlenül attól, hogy milyen konkrét eszközöket választunk, hogy segítsünk felemelni a saját beállított pontunkat, egy dolog biztosnak tűnik: Jobb, ha pillanatról pillanatra a boldogságra törekszünk, mintha hosszú távú tervezéssel próbálnánk megteremteni a boldogságot. Ennek az az oka, hogy - ahogyan a tudomány mostanra kimutatta - az emberek meglehetősen reménytelenek abban, hogy megjósolják, mi fog minket boldoggá tenni, vagy hogy ez a boldogság meddig fog tartani.

Daniel Gilbert, a Harvard pszichológusa, PhD az emberi önámítás rejtélyének feltárásával tölti napjait. Ő az úttörője az affektív előrejelzésnek nevezett területnek, amelyben a kutatók mérik azt az elkeserítő szakadékot, amely aközött tátong, hogy mitől leszünk boldogok, és mennyire tévedünk. "Annyira idegenek vagyunk önmagunktól" - mondja nekem - "sehol máshol sem, mint a boldogság szent gráljának keresésében. Általában túlbecsüljük, hogyan hatnak ránk a dolgok, és ritkán alábecsüljük őket". Ez az eltérés - amelyet hatás-előítéletnek nevezünk - rengeteg "téves vágyat" okoz. Például spórolunk és spórolunk a nagyobb házra, csak hogy aztán azon kapjuk magunkat, hogy még jobban elszigetelődünk a szomszédainktól, vagy túl kimerültek vagyunk a túlhajszoltságtól ahhoz, hogy élvezzük az új úszómedencét.

Ráadásul a döntéseink eredményei közel sem olyan életbevágóak, mint ahogyan azt gondoljuk. Egy 1978-as, lottónyertesek és paraplégiósok körében végzett SWB-vizsgálat során mindkét csoport meglepő eredményekkel alkalmazkodott a körülményeihez: A lottónyertesek olyan boldogságszintre rendezkedtek be, amely nem különbözött jelentősen a kontrollcsoporttól. A paraplegikusok, bár kevésbé voltak boldogok, mégsem voltak annyira boldogtalanok, mint várták. Valójában egy tanulmány kimutatta, hogy a nagyobb események, akár boldogok, akár nem, kevesebb mint három hónap alatt elveszítik hatásukat a boldogságszintre. Ha megértenénk, milyen gyorsan működik ez a normalizáló folyamat, talán olyan dolgokba fektetnénk reményeinket, amelyek valóban segíthetnek abban, hogy jobban érezzük magunkat.

Pénz és boldogság: Matematikát csinálunk

A szakértők egyetértenek abban, hogy a mindenható dollár hajszolásával eltöltött élet ritkán növeli az SWB-t. Valójában Myers, aki számos tanulmányt áttekintett a jövedelem és a személyes boldogság közötti összefüggésről, Ronald Inglehart, PhD kutatását idézi, aki megállapította, hogy amint a középosztálybeli kényelem a helyén van, a kettő közötti kapcsolat "meglepően gyenge (sőt, gyakorlatilag elhanyagolható)". Gilbert egyetért ezzel: "Az első 40 ezer dollár drámai különbséget jelent, de miután az alapvető szükségletek kielégítése megtörtént, a következő 10 millió már szinte semmit sem tesz".

Mondom neki, hogy ezt én fogom megítélni.) "Az esküdtszék már egy ideje eldöntötte" - mondja R. Adam Engle, akinek az Elme és Élet Intézete szponzorálta a Dalai Láma és a Massachusetts Institute of Technology vezető tudósok egy csoportja között a közelmúltban tartott konferenciát a buddhizmusról és annak az elme működésével való kapcsolatáról. "Nem ragaszkodhatunk ahhoz az elképzeléshez, hogy ha több dolgot szerzünk, boldogabbak leszünk". "Ha a saját határainkon túl dolgozunk... ha nem hagyunk magunknak eleget félretéve, gyakran veszélyeztetjük a saját boldogságunkat"